udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Czirják János

1998. május 4.

A Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület és a jegenyei katolikus plébánia idén is megrendezte a hagyományos Ríszeg-tetői ünnepséget. A rossz időjárás miatt kénytelenek voltak Kőrösfő művelődési házában megtartani a rendezvényt. Jegenye a protestáns Kalotaszegen az egyetlen katolikus falu. A két vallás hívei között az összekötő kapocs Kájoni János, a 17. századi erdélyi művelődési élet kiemelkedő személyisége, ferences szerzetes, tudós, zeneszerző, író, aki által összegyűjtött zsoltárokat mind a katolikusok, mind a reformátusok éneklik. Dr. Czirják János érseki helynök Kájoni János életútját ismertette. A jegenyeiek saját szülöttüknek tekintik, de Domokos Pál Péter Kájoni-kutató szerint családja Kiskályánról került át Jegenyére. Harmadik alkalommal osztották ki a Pro Kalotaszeg-díjakat azoknak, akik hozzájárultak Kalotaszeg fejlesztéséhez. Az idei díjazottak között van Pécsi L. Dániel /Budapest/, aki elkészítette Jegenye címerét. Emlékplakettet kapott Okos Márton, a Budapesttől Párizsig Erdélyért című kötet szerzője. Május 2-án ünnepélyesen felavatták Jegenyén a Pálffy Árpád /Csíkszereda/ szobrászművész tervezte Kájoni János emléktáblát, Benedek Domokos, a ferences rend tartományfőnöke mondott beszédet. Este ünnepi hangversenyt tartott a Kecskés Együttes, Petrás Mária népdal-, Kuncz László operaénekes és Szabó András előadóművész. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./

2000. február 5.

Berettyószéplakon febr. 3-án emlékeztek az RMDSZ megalakulásának 10. évfordulójára. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. A Bibliából idézett "Ne félj és ne rettegj" a mai emberhez is szól - hangsúlyozta a püspök. Szükség van az igazság kimondására, hirdette: "Vállalni kell a szókimondást, a cselekedetet, a kockázatot. Nem szabad megalkudnunk, harcolni kell az igazunkért, nem szabad meghátrálni." Czirják János, az RMDSZ helyi elnöke ismertette tízéves tevékenységüket. Az 1990. január 2-án megalakult széplaki RMDSZ-szervezetbe mintegy 700-an iratkoztak be. Az akkori nagy lelkesedés mára alábbhagyott. Az emberekben nagy a csalódottság, a kiábrándultság. Lassan kiöregszik az az értelmiségi réteg, amelyik évekkel ezelőtt vállalta a helyi RMDSZ irányítását. "Nincs utánpótlás, hiszen az elmúlt mintegy tíz év alatt majd másfélszáz fiatal költözött külföldre." Tőkés László bejelentette, hogy az Egyházkerület Igazgatótanácsa a napokban eldöntötte: az egyházkerületben az óvodától az egyetemig megszervezik az oktatást - először Nagyváradon, Szatmárnémetiben és Zilahon, hiszen ezekben a városokban már működnek középiskolák, egyetemek. /Dérer Ferenc: Berettyószéplaki RMDSZ. Ne félj és ne rettegj! = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 5.


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék